Tisztelettel köszöntöm Önt Dunai Cement-és Mészmű Sporthorgász Egyesület honlapján!
A 2014. év a magyarországi horgásztársadalomnak alap évévé vált, mert megjelent a halászati és halgazdálkodási törvény és annak végrehajtási utasítása, mely új keretek közé helyezte a horgászatot, mint szabadidős hobbi tevékenységet. A horgászat viszont jóval több, mint egyszerű halfogás és halfogyasztás. A horgászat egy olyan hobbi, sport, mely az emberek kikapcsolódását szolgálja, ezért is vált az egyik legkedveltebb szabadidős tevékenységgé. A horgászat népszerűsége az egész világon évről-évre növekszik, ezt a horgászok számának folyamatos növekedése igazolja. Csak Európában a horgászok létszáma már meghaladja a 26 millió főt.
A horgászat felszabadítja az elmét, a gondolkodást, és a testet, a horgász elfelejti a mindennapi élet gondjait, problémáit. A horgászat, mint terápia is igen hasznos a nehezen kezelhető tizenévesek életében, és igen fontos szerepe van a különböző módon sérült emberek önmegvalósításában, érzelmi állapotuk rehabilitációjában. A horgászat és annak sikerélménye nyomán a negatív gondolatok és tettek helyébe a pozitív tulajdonságok és pozitív törekvések kerülnek.
A horgászat tehát valóban egy egészségmegújító, valódi rekreációs tevékenység.
Kicsik, nagyok, sporthorgászok, itt mindenki megtalálja a számítását!
Minden horgász idővel egyre jobban megtanulja, megérti és értékeli a horgászat valódi értékeit, a sportszerű horgászat szerepét. Egyre jobban érzik a felelősséget a természeti, vízi erőforrások megőrzésében, megújításában, a halállományok fejlesztésében és védelmében, mely záloga a jövő nemzedékek horgászati, kikapcsolódási lehetőségei fenntartásának. E rövid bevezető után kérem tekintse meg honlapunkat és amennyiben a honlapon keresztül tavunk és egyesületünk elnyerte tetszését, tisztelettel várjuk érdeklődését akár telefonon, internetes információ kérés küldésével, vagy a honlapon meglévő kapcsolati űrlap felhasználásával.